Hévízi bravúr a fővárosban!

2020.10.13.
  • Kézilabda
  • Felnőtt - Hévíz NB II. Női Kézilabda Csapat 2017.
  • 2020/2021

NB II NŐI KÉZILABDA 2020. okt. 11.

BVSC-Zugló – Hévíz 29-33 (15-10) Vezette: Bognár, Tóth.

Budapest, Szőnyi út, zárt kapu.

Hévíz: Bán-Farkas – Novikova, Burghardt V. (8), Holczbauer (8), Penzer (4), Burghardt L.(6), Horváth I. (7). Csere: Molnár (kapus), Balogh B., Lázár R. Edző: Kissné Gliba Adrienn.

Kiállítások: 8 perc ill. 10 perc.

Hétméteresek: 4/3 illetve 6/4.

Történelmi mérkőzésre került sor, hiszen a Hévíz 22 éves Nemzeti bajnoki szereplése alatt még sohasem mérkőzött egymással a két csapat. Ennek megfelelően sokáig puhatolózó volt a meccs és egymás hibáit keresték a csapatok.

A kezdeti vendég előny után a 12. perctől a vasutasok vezettek és akadt 4-0-ás sorozatuk is. A II. félidő legelején már 6 gólos volt az előnyük, akkor a Hévíz 4 gólt lőtt zsinórban és felzárkózott.

Az 51. percben vette át a vezetést (25-26) a fürdővárosi együttes, elsősorban gyorsabb támadásainak köszönhetően és nagy szívvel játszva, szinte csere nélkül fontos győzelmet aratott.

 

Kissné Gliba Adrien: - Kezdeti bizonytalanságok után koncentráltak voltunk. Döntő volt, hogy a szünetben sok mindenen változtattunk és 10 gólt lőttünk gyors indításokból. Megérdemeltük a győzelmet, de a vége rendkívül izgalmas és szoros volt.

Jók: Burghardt V., Holczbauer.

 

A Hévíz a csoport előkelő 3. helyén áll. Legközelebb 17-én szombaton 15 órakor a bajnok esélyes Pécsi EAC csapatát fogadják zárt kapus találkozón.

 

Az ifjúságiak mérkőzésén 32-22-re (22-11) nyert a Hévíz. Legjobbak: Fekete, Holczer 6-6.

Legfrissebb híreink

Hévízi bravúr idegenben!

Marcali - HÉVIZ 27-30 (10-15) - NB II. NŐI KÉZILABDA...

Hévíz SK – Rákosmenti KSK...

Kézilabda, NB II-es női, Dél-nyugat csoport.

HÉVÍZ SK – SIÓFOK U 22...

Burghardt Viktória 45 perc alatt 15 gólt lőtt!