Interjú Kissné Gliba Adriennel a Hévíz NB II-es női kézilabda csapatának új edzőjével.

2020.08.25.
  • Kézilabda
  • Felnőtt - Hévíz NB II. Női Kézilabda Csapat 2017.
  • 2020/2021

 

Interjú Kissné Gliba Adriennel a Hévíz NB II-es női kézilabda csapatának új edzőjével.

 

Számítottál rá, hogy Baranyai Norbert távozása után Rád esik a választás?

- Nem. Meglepetésként ért a felkérés, mert úgy éreztem, hogy engem elkönyveltek utánpótlás edzőnek, hiszen már egy évtizede a juniorokkal, ifikkel, serdülőkkel foglalkozom.

Közben azért már 9-szer ültél a felnőtt kispadon, mennyire lesz más a szereped most?

- Azok csak eseti beugrások voltak, viszont most július végétől enyém a teljes felelősség és ennek a szellemében is dolgozom. Szeretnék jó kapus teljesítmények és kemény védekezés mellett egy gyors lerohanásos játékot kialakítani.

Miként kezdődött a pályafutásod?

- 14 éves koromig Fehérgyarmaton éltem, majd vitt a debreceni akadémia. Serdülő magyar döntőt játszottunk Győrött Görbiczék ellen, majd országos diákolimpiát nyertünk a Hévízen is 3 évig szereplő felnőtt válogatott Tóth Majával, Szabó Valival, Szücs Gabival. Olyan korosztályban nőttem fel, mint Vérten Orsolya és a ma is aktív Bulath Anita.

Az egyetem alatt a TFSE-ben játszottam, majd 2006-ban későbbi férjem Kiss Balázs után jöttem és Keszthelyre költöztem. Én kerestem meg akkor Hévízen Pécsi Zsolt edzőt és lettem a csapat irányítója.

Ki volt a legjobb és a legkedvesebb játékostársad Hévízen?

- Elena Golovko egészen kivételes tudású volt ezen a szinten és Czigány Nóra pedig nemcsak kiváló csapattárs, hanem nagyszerű ember is, kár, hogy már nem játszik itt balkezes szélsőt, nekem is könnyebb lenne a dolgom.

Millen csapatot vettél át?

- 3 hét otthoni edzés után jó állapotban és lelkesen, tettre készen érkeztek a lányok, igaz a keret bővítésre szorul. Akad, akivel még együtt is játszottam és van olyan akinek a juniorok közt voltam edzője. Hárman a Győri akadémián hasonló körülmények között nőttek fel, mint én. Érződik a szemléletükön és a látásmódjukon is a fiatalkorban elvégzett rengeteg edzés és munka.

Milyen edzőnek tartod magad és kik a játékos ideáljaid?

- Nagyon sokat változtam az évek alatt régen sokkal nyersebb voltam. Ma már meghallgatom a játékosaim, sőt az igazi szurkolók véleményt is, de a szintén testnevelő férjem maglátásaira is kíváncsi vagyok.

- A Löke, Oftedal, Kökény féle hozzáállás és játék az mindig lenyűgöz.

 

Kedves Adrienn! Sikeres bemutatkozást és bajnoki esztendőt kívánunk nektek a szeptember 11-én induló szezonban a Hévíz 22. Nemzeti bajnoki évében!

Az interjút készítette: Dr. Iglódi Endre

 

Hévíz, 2020. 08. 24.

Legfrissebb híreink

Hévízi bravúr idegenben!

Marcali - HÉVIZ 27-30 (10-15) - NB II. NŐI KÉZILABDA...

Hévíz SK – Rákosmenti KSK...

Kézilabda, NB II-es női, Dél-nyugat csoport.

HÉVÍZ SK – SIÓFOK U 22...

Burghardt Viktória 45 perc alatt 15 gólt lőtt!