Üstökös FC – Hévíz SK ifjúsági mérkőzések

2021.03.10.
  • Labdarúgás
  • U-19
  • 2021/2022

Vasárnap ifjúsági csapataink Győrbe utaztak.

U17: Üstökös FC - Hévíz SK 3:0 (1:0)

Gólszerző(k): -

Csapatunk a Szeglet – Nyári, Dominkó, Tóth (Györei), Baki, Kis-Balázs, Kiss (Móricz), Lucz (Szabó), Kustán, Ertl, Huszár (Kósa) összeállításban lépett pályára.

Karakai András: A gyenge kezdés és a bekapott gól után kezdeményezőbbekké váltunk, de sajnos a mérkőzés alatt nem sikerült gólt szereznünk. A végén mindent egy lapra feltéve szerkezetet váltottunk, feljebb toltuk a védekezést, amivel sajnos nem tudtunk gólt szerezni, ellenben a végén még két gólt kaptunk. Gratulálok az ellenfélnek, ebben a mérkőzésben több volt, mint amit kihoztunk belőle.

 

U19: Üstökös FC - Hévíz SK 5:1 (2:0)

Gólszerző(k): Sebestyén M.

Csapatunk a Pálmai – Makacsek (Sebestyén M.), Balogh, Sebestyén Zs., Soós (Lajtai), Németh, Nagy D., Sabján, Filó, Szindekovics, Szabó összeállításban lépett pályára.

Lajtai Roland: Egy nagyon érdekes mérkőzést játszottunk, mi fociztunk, ellenfelünk pedig a gólokat rúgta, igaz a mi fegyelmezetlen játékunk is kellett hozzá. Az utolsó 20 percben volt elfogadható a csapat teljesítménye, akkor voltak helyzeteink is, de csak a szépítésre volt elegendő. Edzünk tovább, hajrá Hévíz!

Legfrissebb híreink

Hévíz SK U17 – Magnetic...

Csütörtökön hazai pályán játszott U17-es...

Dana Győrújfalu SE -...

Szombaton U17-es csapatunk Győrújfalura utazott.