Prótár Roland országos ezüstérmet szerzett az egri ökölvívó magyar bajnokságon!

2021.11.15.
  • Ökölvívás
  • Hévízi Sportkör Ökölvívó Szakosztály
  • 2021/2022

5 országos magyar bajnoki cím, s 3 bronz után, Prótár Roland +90 kg-ban megszerezte a klub 6. országos ezüstérmét!

342 előnevezett sportoló, 77 résztvevő sportegyesület és több száz szurkoló részvételével november 10. és 14. között zajlott Egerben a Serdülő/Junior Korosztály és Felnőtt Női Ökölvívó Magyar Bajnokság, melyen szakosztályunkat Prótár Roland képviselte Horváth Balázs vezetőedző kíséretével.

Roli csoportjában az első körben egy 128, majd a később egy 123 kilogrammos sportoló esett ki, ökölvívónk szépen menetelt a versenynapok alatt előre és egyhangú pontozással be is jutott a magyar bajnoki döntőbe, mint az első szupernehézsúlyú hévízi bokszoló!

Hatalmas pofonok, földet rengető horgok, záporzó egyenesek, brutális felütések közepette zajlott a döntő, ahol mind a két srác a végsőkig püfölte egymást. Az első két menet egálra sikeredett, viszont az utolsó menet utolsó fél percére az ellenfélnek jobban sikerült mozgósítania a még rendelkezésre álló belső tartalékait, melynek köszönhetően, így pontozással Roli fölé kerekedhetett.

Roli harmadik éve tagja a csapatnak, néhány pofonparti és egy gálamérkőzést követően ez volt neki az első nagyon komoly megmérettetése, magyar bajnoksága, ahol sikerült neki a leges legjobb tudása szerint helyt állnia, hatalmas dicsőséget szerezvén önmagának, családjának és a Hévízi Sportkörnek!

Többek között neki is köszönhetően az elmúlt kilenc évben a Hévízi Sportkör Ökölvívó Szakosztálya eddig 14 magyar bajnoki dobogót tudhat magáénak, mely eredményekre, mint egy ilyen pici vidéki boksz klub, nagyon-nagyon büszkék vagyunk!

Rolinak és a többieknek a jövőre nézve sok sikert kívánunk, s bízunk benne, hogy a hátralévő négy évben, amíg Roli a felnőttek közé kerül, több magyar bajnoki címmel is boldogítani fog bennünket!

Hajrá Roli! A tűz benned ég! Csak így tovább, le a kalappal előtted!

 

Sportbaráti üdvözlettel: edződ Balázs

Legfrissebb híreink

Hévízi dobogó az...

212 versenyző, 67 egyesületből mérettette meg magát...

Újabb ökölvívói...

Az augusztus elsején megrendezett nemzetközi...

Ökölvívó nyíltnap...

A Hévízi Sportkör Ökölvívó...